A mai nap a kísérleteké volt és nagyszabású zongora esttel végződött.

A tanári kísérletek egyikét, a radonsugárzás mérésének módszerét bemutató előadás után, Fodor Zoltán, egyetemi tanár, az NA61 kutatásaiért felelős fizikus a nehézion ütköztető helyszínén vezette végig a csoportot. Szillási Zoltán a ködkamrák megépülését segítette, s a nap végén Horváth Dezső a lineáris gyorsítót, az LHC számítóközpontját és az antiproton tulajdonságait vizsgáló laboratóriumot mutatta be. A fantasztikus berendezésekről és méreteikről, helyszínekről a képek árulkodnak.

A ködkamra építése értékes tapasztalat lehet a tanárok számára, hiszen ez az egyik legegyszerűbb kísérlet a részecskék létezésének bizonyítására. A kísérletben lezajló folyamatokat Szillási Zoltán meséli el.

Papp Ildikó, harmadéves fizikushallgató, a radonsugárzást mérő kísérlet vezetőjének előadásával kezdődött, és ifj. Holics László zongoraművész ragyogó koncertjével zárult ez a rendkívüli nap. Velük készült interjú.

CERN 2009 és a CMS detektor

2009.08.22. 00:22

Horváth Dezső, fizikus, egyetemi tanár rendkívüli türelemmel és segítőkészséggel kíséri minden programjára a magyar csoportot. Évek óta jól ismeri a CERN működését, részt vesz az itt zajló kuatatásokban. A CMS detektor kísérleteiben, valamint az antiproton tulajdonságait vizsgáló projekt magyar csoportjának vezetője, s Budapesten a Részecske és Magfizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója. A fizikatanárok továbbképzési programjában is tevékenyen részt vesz, részecskefizika előadása után mesél mukájáról, feladatairól, a CERN-ben töltött időről.

Mick Storr, szintén fizikus, a CERN Oktatási és Látogatási Szervízének vezetője. A Feltalált Tárgyak Osztályában velük készült interjú.

A délután a CMS dtektor meglátogatásával telt. A lenyűgöző élményről képek számolnak be.

A fizikatanárok  továbbképzése és a CERN-ben zajló kísérletek, kutatások ismertetése tovább folytatódik. Ezen a napon Szillási Zoltán fizikus, a debreceni Atommagkutató Intézettől, vezette  a látogatást az Atlas detektor látogatóközpontjában. A detektor építését, hatalmas technikai kihívásait bemutató 3D-s kisfilm után elmeséli itteni munkájának tapasztalatait.

A következő állomás a Mikrokozmosz, a részecskefizika felfedezéseit és kísérleteit bemutató kiállítás, ahol rengeteg modell és más ötletes szemléltetőeszköz segítségével mindenki bepillantást nyerhet a hatalmas szerkezetek belsejébe is.

A műsor meghallgatható itt.

A képre kattintva további fotók láthatók.

 

 

 

CERN 2009 és egy kis tokamak

2009.08.18. 19:19

Az első CERN-ben töltött napon Jurcsó Péter, a központi költségvetési tervezés helyettes vezetője tartott előadást a kutatóközpont történetéről, céljairól, majd Veszprémi Viktort, a CMS detektor müon kísérleteiben résztvevő fizikust hallhattuk a részecskegyorsító berendezések működéséről, a kozmológiába pedig Trócsányi Zoltán fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja vezette be a tanárokat.

Délután a Lausanne-i plazmafizikai kutatóközpont látogatása volt soron (a fenti kép ott készült). Ez az intézet nem a CERN része, de mindenképpen érdemes volt betérni, hiszen itt is zajlanak olyan kutatások, amelyek a jövő technikáját rejthetik magukban.  A plazmában lévő részecskék mozgásának kutatása ugyanis olyan alapkutatás, mely a fúziós energiatermelés lehetőségét teremtheti meg. Itt Wágner Dávid phd hallgató vezetett körbe minket.

A tudósítás végén a látottakról maguk a tanárok is elmondják benyomásaikat.

 

a műsor letölthető:http://tudomany.civilradio.hu/0818.WMA

és a képek: http://picasaweb.google.com/locator77/Tokamak#

 

CERN 2009

2009.08.18. 03:06

2009 augusztus 15-én az ország különböző részeiből érkezett középiskolai fizikatanárok továbbképzésre indultak a svájci francia határon lévő CERN-be.

A CERN részecskefizikai kutatóközpont, melyet 1954-ben alapított 12 ország Európai Nukleáris Kutatási Szervezet néven, s azóta nagyenergiájú fizikai kísérletek laboratóriumaként szolgál. A részecskegyorsítók segítségével a fizikusok az anyagi világunk szerkezetét, parányi összetevőit kísérlik meghatározni, valamint a világegyetem keletkezésének eseményeit kutatják.Közben számos gyakorlatban használható felfedezés történt, itt dolgozták ki például a világháló alapelveit. A Nagy Hadron Ütköztető (LHC) a világon a legnagyobb energiákat felhasználó kísérlet, melybena 27 km-es alagútban a protonok és/vagy nehézionok közel fénysebességre gyorsulnak majd fel, hogy frontálisan ütközzenek. Az ütközéseket 4 hatalmas detektor segítségével rögzítik, másodpercenként 40 millió kép készítésével...

A műsor meghallgatható:http://tudomany.civilradio.hu/CERN_0817.WMA

Képek:picasaweb.google.hu/locator77/CERN_08_16#

Köszönet a szervezőknek: Dr. Jarosievitz Beátának és Sükösd Csabának.

süti beállítások módosítása