Just Use It! csak Használd!

2014.05.26. 16:10

hb.JPGAz Agykutatás Hete című nemzetközi programsorozat az 1990-es évek óta minden tavasszal megrendezésre kerül és eseményeivel, előadásaival, kiállításaival az agy kutatásával foglalkozó tudományágakra és azok céljaira hívja fel a figyelmet. Ekkor a világ minden részén, a tudományterületen dolgozó kutatók megpróbálják az agykutatás eredményeit a nyilvánosságnak bemutatni, az agykutatásban érdekelt betegségek gyógyításának, a pszichiátriai ellátás kérdéseivel foglalkozni, mert ezek a kérdések most egyre nagyobb jelentőséget kapnak világszerte. Ennek megfelelően, most már hosszú évek óta, Magyarországon is van valamiféle rendezvény ezen a márciusi héten, ahol a nem szakmai közönség megismerkedhet ezekkel a kérdésekkel. A 2014-es programok közül az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában berendezett pszicho-fiziológiai játszóházat mutatja be Dr. Balázs László, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet munkatársa, ahol a kognitív pszichológia kutatásaival és eszközeivel ismerkedhetünk meg. Szó esik látási, hallási, tapintási ingerek feldolgozásáról, reakció-időkről, agyi hullámokról, érzéki csalódásokról. További közreműködők: Kocsis Zsuzsa és Farkas Dávid az MTA Intézetének fiatal kutatói. A műsor itt meghallgatható. 


20140210_162921_k.jpg

Budapesten az Attila út 93. szám alatt működik az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ. Hagyományteremtő szándékkal indították tavaly útjára a minden évben megrendezésre kerülő Tudós Évfordulók című kiállítássorozatot. Idén olyan jeles az agrártudományhoz kapcsolható tudósok, gondolkodók életművét, munkáit, könyveit mutatják be az érdeklődőknek, akik munkásságának valamilyen jeles eseményéről, fordulópontjáról vagy születésük illetve haláluk évfordulójáról 2014-ben emlékezhetünk meg. A kiállítás legkiemelkedőbb szereplője Herman Ottó, akinek halálának 100. évfordulója alkalmából ez év során számtalan programon emlékeznek meg életéről és alkotásairól.

Az itt meghallgatható műsorunkban a könyvtár főigazgatójának Lükőné Örsi Gabriellának és Dr. Halmos Gergőnek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatójának megnyitóbeszéde hangzik el, valamint az intézmény programjairól és történetéről beszélgetünk Vincze Petronella szervező titkárral. A képre kattintva galéria nyílik.

http://www.omgk.hu/

 

süti beállítások módosítása