Mai műsorunkban a Tévelygő vikingek, avagy az égbolt-polarizációs viking-navigáció lépéseinek pszichofizikai vizsgálatáról hallhatnak két fiatal kutató Farkas Alexandra és Száz Dénes előadásában, mely a Magyar Biofizikai Társaság Fotobiológiai Szekciója 2014. december 15-i miniszimpóziumán hangzott el. A két fiatal kutató érdeklődésének középpontjában a vikingek navigációs technikája áll, hiszen a viking hódítások idején sem a mágneses iránytűt, sem a ma elterjedt időmérő eszközöket sem ismerték, mégis a feljegyzések és régészeti leletek azt igazolják, hogy hajóútjaik során pontosan tudták tartani a kitűzött irányt. Első gondolatunk nyilván az, hogy a Nap és a csillagok fényének tükrében tájékozódtak, de ha figyelembe vesszük, hogy az általuk kereskedelmi útvonalként használt Grönlandot és Skandináviát összekötő tengeri út a 61. szélességi fokon fekszik, ahol igen zord a klíma, viharos, jobbára felhős, ködös viszonyok jellemzik, ez nem is lehetett olyan könnyű. Milyen fényjelenségek, hipotézisek, milyen régészeti leletek és kísérletek lehetnek segítségünkre egy-egy viking navigációs eszköz használatának és pontosságának bizonyítására, erről szól az előadásuk. A műsor itt meghallgatható.

2015-ben a Magyar Biofizikai Társaság Fotobiológiai Szekciója, az élet és a fény tudományának képviselői is nagy figyelmet és további előadásokat, publikációkat szentel a Fény Nemzetközi Éve programsorozatának.
Az Európai Fizikai Társulat (EPS) kezdeményezése elnyerte az UNESCO és rajta keresztül az ENSZ támogatását arra, hogy a 2015. év, a Fény Nemzetközi Éve legyen. A világeseménnyé váló kezdeményezéshez Magyarország is örömmel csatlakozik. A fénnyel kapcsolatos hazai események, programjavaslatok kidolgozója, szervezője és koordinátora, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus által felkért, tudósokból, kutatókból, művészekből és tanárokból álló 26 fős Programbizottság, amelynek elnöke Kroó Norbert akadémikus, elnöki tanácsadó.
A tervezett programok és rangos események a hazai közvélemény figyelmét hivatottak felhívni a fénynek a tudományban, oktatásban, technológiákban, művészetekben, gyógyításban, élelmiszerek gyártásában, a biológiai sokszínűség kialakulásában, vagyis az élet minden területén betöltött, kiemelkedően fontos szerepére. Kísérjék Önök is figyelemmel 2015 a fény nemzetközi éve programjait a Magyar Tudományos Akadémia honlapján keresztül!

A bejegyzés trackback címe:

http://civiltudomany.blog.hu/api/trackback/id/tr657137583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.