A láthatatlan kéz nyomában

2013.10.11. 13:08

belshazzar-s-feast-1635.jpgHogyan vált egy 18. századi irodalommal, joggal, retorikával, filozófiával és logikával foglalkozó skót professzorból a modern közgazdaság-tudomány atyja? A láthatatlan kéz, mint metafora létezett már számtalan más formában, a bibliai Belsazár lakomáján, isteni beavatkozásként, műalkotásokon, versekben, de ma már az általa bevezetett közgazdasági értelmezés a legelterjedtebb a világon. Általában az állam és a piac gazdasági folyamatokban való szerepével, elsőbbségével, szabályozásával kapcsolatosan merül fel, pontosabban azzal a vitával kapcsolatban, hogy az állam vagy a piac legyen a meghatározója a gazdasági folyamatoknak. A láthatatlan kéz a piac önszabályozásáról beszél, ám olyan körülmények és feltételek mellet, ahol az ember hagyományos morális, erkölcsi hozzáállással, lokális környezetben valósítja meg vállalkozását és a saját érdekeinek érvényesítése és profitszerzés közben öntudatlanul a közjót is szolgálja. A történeti kitekintés után a máig elhúzódó vita részleteibe is bevezet minket: Dr. Madarász Aladár az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója.  

A műsor innen letölthető.

A Rádió-Aktivitást a Civil Rádió tudományos ismeretterjesztő programját az OTKA támogatta.

süti beállítások módosítása