Magyar matematikatörténet

2015.01.30. 14:12

„Az igazán sikeres matematikusok a sikereket gyakran annak köszönhették, hogy teljesen megfeledkeztek arról, amit végső soron akartak, vagy, hogy egyáltalán akartak-e végső soron valamit, hogy visszautasították a profitáló dolgok kutatását és kizárólag az intellektuális elegancia kritériumának irányítására hagyatkoztak.” (Neumann János)
A magyar tudományos életben is számtalanszor találkozhatunk pusztán az említett elegancia által vezérelt tudományos élettel, találmányokkal, elméletekkel. Ezúttal a matematika történetében jól ismert kiemelkedő, de az ezzel a területtel nem foglalkozók számára jobbára ismeretlen alkotókkal ismerkedünk meg Szabó Péter Gábor matematikatörténész, a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoport adjunktusának segítségével, akivel a magyarországi tudományművelők életéről beszélgettünk. A műsor itt meghallgatható.

süti beállítások módosítása