20120628_133127_2.JPG20120628_121434_2.JPGAz MMKM Elektrotechnikai Múzeuma az elmúlt években rendszeresen szervezett és  tartott interaktív kísérleti bemutatókat diákoknak, gyerekeknek az elektromágnesesség, az áram, a villamosenergia fizikai jelenségeiről, szombatonként pedig bármelyik arra járó látogatónak. A Jedlik-teremben kivitelezett kísérletek, a Bláthy-terem mozgó, működő tárgyai, az első transzformátorok, az első villamosított háztartási eszközök, iparművészeti remekek a közvilágítás történetéből, mind-mind felkeltik a múzeumba érkezők érdeklődését a fizika e tudományága iránt. A Múzeum gyűjteménye révén visszapillanthatunk a 19. század fellendülő iparára, világszerte ismert kutatóira, mérnökeire, ambiciózus vezetőire. Megismerhetjük Jedlik Ányos, Bláthy Ottó Titusz, Bródy Imre, Déri Miksa, Ganz Ábrahám, Kandó Kálmán, Mechwart András és Zipernowsky Károly életét, munkásságát. Az interaktív tárlatvezetések és utazó fizikaórák mellet az intézmény számtalan összejövetelnek is színteréül szolgált. Sok díjátadót és tudományos üléseket is tartottak itt, többek között a CERN fizikatanári továbbképzésében résztvevők találkozóját is.

Az itt letölthető műsorban Antal Ildikóval, az intézmény igazgatójával beszélgetünk, majd egy tárlatvezetésen veszünk részt Jarosievitz Zoltánnal. A képekre kattintva galéria nyílik.

A műsort és a műsorban szereplő kutatást az OTKA támogatta.

A bejegyzés trackback címe:

https://civiltudomany.blog.hu/api/trackback/id/tr14683972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása