A Tudomány Nagykövetei

2014.02.28. 16:22

 page_1.jpg2013 novemberében is megrendezésre került a CERN-i fizikatanári továbbképzés résztvevőinek találkozója az Elektrotechnikai Múzeumban. A CERN és az ott kutató fizikusok nagyon fontosnak tartják a tanárok továbbképzését és megbecsülését, hiszen az elkövetkező generációk felkészültsége, érdeklődése és tudása is rajtuk múlik. Éppen ezért a tudomány nagyköveteiként tekintenek rájuk. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett nyári tanulmányi kirándulás a svájci részecskegyorsító kutatólaboratóriumba, ahol igazolni tudták a Higgs-bozon létezését és ezért az elmélet megalkotóját Nobel-díjjal jutalmazták, minden résztvevőnek hatalmas élmény. Az itt meghallgatható műsor erről a találkozóról szól.
Közreműködnek a megszólalás sorrendjében:
Horváth Dezső, fizikus professzor, az MTA doktora,
Bacsó Dani és édesanyja, Benkő Angéla,
Jarosievitz Zoltán, az Elektrotechnikai Múzeum szakembere,
Garay Zsuzsa, a CERN Látogatóközpontjának munkatársa,
Pásztor Gabriella, fizikus, a Genfi Egyetem és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa,
Lendvay Dorottya, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium fizikatanára,
Varga János, a székesfehérvári Gróf Széchenyi Műszaki Szakközépiskola tanára,
Jarosievitz Beáta, közoktatási szakértő, a budapesti Gábor Dénes Főiskola oktatója, a tanulmányutak egyik szervezője.

HostHiggsBosonL.jpg

Artist’s visualization of a Higgs Boson collision
Created for Niels Bohr institute by artist-in-residence Mette Høst

Horváth Dezső, kísérleti fizikus, Széchenyi-díjas kutató, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének tudományos osztályvezetője, a Debreceni Egyetem professzora, az MTA doktora. A CERN-ben, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben, a Nagy Hadronütköztetőben két kutatócsoport vezetője, a CMS kísérlet magyar kutatócsoportjának és az antiproton lassító kísérlet magyar csoportjának vezetője. Adásunkban vele beszélgetünk, a 2012-ben detektált Higgs-bozonról, az LHC ideiglenes leállásáról, kozmológiáról, az ősrobbanásról, a standard modellről, a fizika mai és a fizikusok további kérdéseiről. A műsor itt letölthető.

Régebbi interjúk és felvételek a helyszínen: 

És a műsorban elhangzó zene videóklippje (írta és előadja: Kate McAlpine, tudományos újságíró):

Kis ország - nagy tudomány

2013.02.21. 20:23

tumblr_lgc3xphRj61qdxt2no1_500.jpg20130116_191104_kicsi.JPG"2012-ben ünnepeltük Magyarország CERN tagságának 20 éves évfordulóját, de még mindig hol halkabban, hol élesebben vetődik fel a kérdés, hogy egy ilyen kicsi és szegény ország miért vesztegeti a pénzt olyan luxuskutatásokra, mint a CERN. “Hány éhező gyereket lehetett volna jóllakatni a gazdag svájci intézetbe fizetett pénzből?” - hangzik a demagóg kérdés.
Az előadás történelmi és gyakorlati példákon keresztül igyekszik választ adni erre a nem triviális kérdésre. Szélesebb kontextusba helyezve megpróbálja bemutatni mit sikerült és mit nem sikerült elérni a magyaroknak a CERN-ben. Ezek alapján a varázsgömbbe előre tekintve próbálja felmérni a jövő lehetőségeit.
Módosítva a közismert jelszót: “gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”, a jövő részecskefizikusai számára így hangzik a feladat: gondolkodj galaktikusan és cselekedj molekulárisan. A jobbak persze akár a kvark-szintre is lemerészkedhetnek." 
Előadó: Dr. Vesztergombi György egyetemi tanár
Az előadás itt letölthető.
kep_0221_kicsi.JPG


A CERN-ben töltött utolsó napon Sergio Bertolucci, a CERN kutatási igazgatója látogatta meg a tanári továbbképzést, s beszédével ő búcsúztatta és bíztatta további helytállásra a magyar fizikatanárokat. A CERN nemzetközi megítéléséről és a hozzáfűzőtt elvárásokról szóló részlet itt meghallgatható.

 

Ez a délután volt az első lehetőség egy kis városnézésre Genfben, majd másnap a tényleges hazaindulás előtt a Mont-Blanc "meghódítása" volt az legfőbb cél, de szerencsére egy másik alpesi tünemény, a Mer de Glace, egy gleccserfolyam és jégbarlang megtekintésére is sor kerülthetett. A képre kattintva megtekinthető az egész album.

A hosszú buszutazás mindenkit kimerített, de jónéhányan még a legkésőbbi, vagy legkorábbi időpontban is hajlandóak voltak megosztani élményeiket az tanulmányúttal kapcsolatban.

A nevekre rákattintva a hanganyag elérhető:

Tamás Feri

Berezvainé Borus Klára és Hullai Dánielné Szeréna

Oláh Éva

defekt effekt

Moróné Tapody Éva

Molnár Gábor

Karagity István

Ezúton is köszönet segítségükért!

Hazatérve Jarosievitz Beáta az CERN-i látogatás szervezője várta és köszöntötte a csoportot Sükösd Csaba nevében is.

Minden résztvevőnek sok sikert és további töretlen lelkesedést kívánva búcsúzom a következő viszontlátásig!

CERN 2009 és egy kis tokamak

2009.08.18. 19:19

Az első CERN-ben töltött napon Jurcsó Péter, a központi költségvetési tervezés helyettes vezetője tartott előadást a kutatóközpont történetéről, céljairól, majd Veszprémi Viktort, a CMS detektor müon kísérleteiben résztvevő fizikust hallhattuk a részecskegyorsító berendezések működéséről, a kozmológiába pedig Trócsányi Zoltán fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja vezette be a tanárokat.

Délután a Lausanne-i plazmafizikai kutatóközpont látogatása volt soron (a fenti kép ott készült). Ez az intézet nem a CERN része, de mindenképpen érdemes volt betérni, hiszen itt is zajlanak olyan kutatások, amelyek a jövő technikáját rejthetik magukban.  A plazmában lévő részecskék mozgásának kutatása ugyanis olyan alapkutatás, mely a fúziós energiatermelés lehetőségét teremtheti meg. Itt Wágner Dávid phd hallgató vezetett körbe minket.

A tudósítás végén a látottakról maguk a tanárok is elmondják benyomásaikat.

 

a műsor letölthető:http://tudomany.civilradio.hu/0818.WMA

és a képek: http://picasaweb.google.com/locator77/Tokamak#

 

süti beállítások módosítása