20140314_150028_kk.jpg

Ógyalla, a szlovákiai Hurbanovo, a Konkoly Alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium, a mai szlovákiai központi csillagvizsgáló otthona. Ógyallán ezen kívül működik még két szintén Konkoly Thege Miklós által alapított intézmény a geomágneses és a meteorológiai obszervatórium melyek ma a Szlovák Akadémia intézetei. Konkoly Thege Miklós életéről és tudományos munkásságáról is olvashatunk abból a könyvből, melynek keresztelőjére 2014 március 14-én került sor, írója Ladislav Druga, a csillagvizsgáló munkatársa, és amely rövid áttekintést nyújt a csillagászat történetéről egészen napjainkig. A könykeresztelőre eljutott Bartha Lajos amatőrcsillagász, csillagászattörténész is, műsorunk első felében ő beszél Konkoly Thege Miklós életéről, alkotásairól, a csillagvizsgáló történetéről, majd Ladislav Druga, a Konkoly Thege Polgári Társulás elnöke mesél a könyvről, annak keresztelőjéről és egy bizonyos keresztanyáról. Közben a könyvkeresztelő hangulatát visszaidézve az eseményen részt vevő gyermek harmónika együttes zenéje hallható. A műsor itt meghallgatható és a képre kattintva további képek találhatók.

Malvasia, Cornelio 1662 diglib.cib.unibo.it.jpgLegújabb szeptembertől zajló sorozatunkban elsősorban olyan gyűjteményeket, múzeumokat mutatunk be, ahol tudománytörténeti érdekességek, tudományos kutatásokat segítő eszközök, vagy egy-egy jeles tudós életútjához tartozó hagyatékok bukkannak fel. Sorozatunkból megismerhették már az Eötvös Loránd emlékkiállítást, az OSZK-ban örzőtt hamisítványok, áltörténeti dokumentumok gyűjteményét, az akadémián őrzött rohonci kódex megfejtésének titkait, a tatai csillagvizsgáló és eszközeinek történetét, mai műsorunkban pedig az Eötvös Lóránd tudományegyetem könyvtárába kalauzoljuk Önöket, ahol  egy mindenképpen tudománytörténeti jelentőséggel bíró csillagászattörténeti tudásvagyon című kiállítás megnyitóján vettünk részt.  A kiállítás fő látványossága és apropója, hogy 2013. október 28-án Simon Mitton cambridge-i professzor adományozása révén visszakerült a könyvtár állományába egy 50 éve elveszettnek hitt könyv, egy 1662 kiadású csillagászati könyv, rövid nevén a Malvasia-kötet. „...” írja a könyvről dr. Knapp Éva  a könyvtáros-főtanácsos, az Egyetemi Könyvtár tudományos munkájának irányítója, kiállítás rendezője. Műsorunkban először a vele készült interjút hallhatják, majd Bartha Lajos amatőr csillagász és csillagászattörténész a magyarországi csillagászat elfelejetett évszázadai című megnyitóbeszédéből következnek részletek, s műsorunkat a könyv adományozójával, Simon Mitton cambridge-i csillagászprofesszorral készült rövid beszélgetés zárja. Simon Mitton professzor, író, csillagász, Cambridge-ben a Tudományfilozófiai Tudomáyntörténeti Tanulmányok vezetője és jelenleg a Királyi Csillagászati Társaság alelnöke és Könyvtári Bizottságának elnöke. A műsor innen letölthető, a képre kattintva galéria nyílik.

Gravitációs Hullámok

2010.11.23. 23:59

„Előfordulhat az, hogy egy hatalmas tömegű csillag körül azt mondjuk, hogy meggörbül a téridő. Viszont, hogyha ez a csillag mozog, akár a térben, akár két csillag kering egymás körül, akkor a keringés következtében a tér-idő más-más pontjait fogalja el, és ezáltal a tér-idő görbülete is változik. Egyszerűen, lényegében követi a csillag mozgását. Igen ám, de ha ezek a csillagok nagyon gyorsan keringenek egymás körül,  vagy egy nagytömegű szupernova robban föl, akkor ez annyira megrázza a tér-időt, hogy ezek a görbületek fodrozódásokká, hullámokká alakulnak és tovaterjednek a tér-időben, csakúgy, mint ahogy a vízbe dobott kő hullámokat gerjeszt, a becsapódás helyétől távolodó hullámok alakulnak ki. Hasonlóképpen van ez a tér-idő esetében is, és a téridőnek ezen fodrozódásait nevezzük gravitációs hullámoknak.”

 

A  2010. november 23-án elhangzott műsorban Debreczeni Gergely, fizikus beszél a gravitációs hullámok jelenségéről, és az azt detektálni kívánó kísérletekről. Itt meghallgatható.

 

 

2010. június 12-én a tatai Posztoczky Csillagvizsgáló és Interaktív Múzeum megnyitotta kapuit a csillagos ég iránt érdeklődő nagyközönség előtt. A magyarországi amatőr csillagászati mozgalom tradícióinak és a Komárom Megyei TIT szervezet munkájának köszönhetően elért nagy érdem a múzeumi hagyaték őrzése és bemutatása, immáron egy belül teljesen felújított, használhatóvá varázsolt kis csillagvizsgálóban.

A TIT Posztoczky Károly csillagvizsgáló és Múzeum napszaktól (éjjel és nappal) és időjárástól (derült, borult idő) függetlenül csillagászati programokat nyújt minden érdeklődőnek. Egy korhűen berendezett interaktív múzeumban ismerkedhetnek meg a látogatók az egykori csillagászok munkájával. A múlt század eleji dolgozószobában bemutatják Posztoczky Károlyt, a műkedvelő csillagászt, és hagyatékának dokumentumai alapján korának csillagászatát. A kupolában lévő Reinfelder-Hertel refraktorral és a hozzá tartozó eszközökkel „csillagászként dolgozhat” bárki, amennyiben az egyszerű megfigyeléseken túl tudományos igényű észlelésekre is vállalkozik.

A megnyitó alkalmával készült műsor itt letölthető, s a képre kattintva képes beszámolót is találnak.

 


„Hová tűnnek nappal a csillagok? Régen azt hitték, hogy az égen fénylő csillagok apró lámpák, melyeket esténként valami láthatatlan kéz gyújt meg. A mai ember csak mosolyog ezen a gyermekes elképzelésen, hiszen tudja, hogy nappal a Nap fénye miatt nem látjuk a csillagokat. Az első, embert szállító űrhajó utasai meglepő dolgot fognak tapasztalni. Minél messzebb jutnak a Földtől, annál sötétebb lesz az ég, végül- mikor kijutottak a bolygónkat övező légkörből- a koromfekete égen a Nap ragyogó korongja mellett látják majd a csillagokat is! A levegő nélküli világűrben a Nap és a csillagok egyszerre látszanak az égen.”


A fenti sorok ma már furcsán hatnak az olvasónak, de amikor megjelentek 1960-ban még az emberes űrutazás megkezdése előtt még valóban izgalmas volt az elképzelés.Az idézet a Móra Ferenc Kiadó gondozásában 1960-ban megjelent séta a csillagos égen című könyvből való.

Írója: ifj. Bartha Lajos

Hallgassuk, mit mesél most ő, sok évvel, megannyi technikai találmánnyal és tudományos felfedezéssel később a csillagászat történetéről. Interjú Bartha Lajossal itt letölthető.

(a képre kattintva további képek letölthetők)

süti beállítások módosítása